|
EUGA Pályázati Tanácsadó Program A Microsoft vezetésével 2005-ben meghirdetett EUGA (EU Grants Advisor – EUGA Pályázati Tanácsadó) program elsődleges célja, hogy segítse a hazai kis- és középvállalatok eredményes pályázását az Európai Unió Strukturális Alapjai révén igénybe vehető pénzügyi támogatásokra és tudatosítsa az informatikai fejlesztéseknek a versenyképesség növelésére gyakorolt hatását. Az EUGA Program segítséget nyújt továbbá a szükséges információk összegyűjtésében, a megfelelő pályázati anyag összeállításában és az informatikai fejlesztés megtervezésében. Mindezek mellett a Program az elérhető pályázatokra szabott ajánlatokat is kínál a pályázó kis- és középvállalatok számára, mellyel jelentősen egyszerűsödnek a pályázással járó nehézségek. A pályázatokon lehetőség nyílik az informatikai fejlesztések – hardver- és szoftverbeszerzések – elszámolására is, vissza nem térítendő támogatással. Mit is jelent ez a gyakorlatban a kis- és középvállalatok számára? Az EUGA programban az érdeklődők egy helyen kaphatnak információt az informatikai projektek tervezésével, megvalósításával kapcsolatos kérdésekben, valamint a projektek finanszírozását segítő EU források elérhetőségéről. Az EUGA konzorcium díjmentesen nyújt segítséget az adott vállalat igényeihez legjobban igazodó teljes körű informatikai, kommunikációs és finanszírozási csomag összeállításában, valamint a pályázati anyag elkészítésében. A KARÁDI és az EUGA kapcsolata A KARÁDI – Microsoft Gold Certified partnerként – már a kezdetekkor, a 2005-ös induláskor bekapcsolódott a Microsoft EUGA programjába. Az EUGA program meghirdetésével a hazai vállalkozások sokkal kedvezőbb feltételek mellett tudnak pályázni az uniós pénzekre, illetve a vállalatirányítási rendszerek fejlesztésére vonatkozó támogatásra. Fontos megemlíteni, hogy a pályázat menedzselése ingyenes, a pályázatíró és a tanácsadó megkötött szerződés alapján kap sikerdíjat. A KARÁDI ügyfeleit már 2005 őszétől folyamatosan tájékoztatja az EUGA nyújtotta lehetőségekről. Az eddigi évek során több középvállalat – mint például a budapesti Studiotech Kft. (amely professzionális stúdiótechnikai megoldásaival piacvezető cégnek számít Magyarországon) és a győri Grana Kft. (mely Magyarország egyik legnagyobb autóipari beszállítójaként számos gyártónak állít elő alkatrészeket) – számára sikerült az informatikai fejlesztésekhez brüsszeli forrásokat biztosítanunk. Cégünk ezekben az esetekben a Microsoft Dynamics NAV (Navision) vállalatirányítási rendszer bevezetésén túl az informatikai háttérberuházások lebonyolítását is teljes körűen megvalósította. (Olvassa el a Grana Kft.-vel készült esettanulmányunkat) Partnereink mellett cégünk is elnyert – ugyancsak az EUGA támogatásával – uniós fejlesztési pályázatot. 
A KARÁDI, mint Pályázati Tanácsadó Azt, hogy az Ön cége pályázhat-e, elsősorban a pályázati kiírás gazdálkodásra vonatkozó feltételei, illetve annak pontos meghatározása dönti el, hogy az Ön cége melyik vállalati kategóriába sorolható be. Bár a pályáztatás folyamata nagymértékben egyszerűsödött mégis fontos, hogy a pályázatra való jogosultságát szakemberek is ellenőrizzék. Az EUGA Pályázati Tanácsadójaként cégünk a következő szolgáltatásokat nyújtja: - ingyenes előminősítés keretében megvizsgáljuk, hogy a pályázó megfelel-e a pályázati kiírás legfontosabb paramétereinek - egyeztetünk a pályázóval az IT fejlesztési elképzeléseiről és a megvalósítandó projekt tartalmáról - az előzetes projektterv ismeretében véglegesítjük az előminősítő kérdőívet és továbbítjuk azt az EUGA Team számára - pozitív pályázati előminősítés esetén – minden előzetes díj nélkül, kizárólag sikerdíjért – segítünk a pályázat összeállításában Jelentkezzen ingyenes előminősítésre! Töltse ki az EUGA pályázati előminősítő űrlapját!
|